Prológus

Sziasztok! Ez az új blogom, ami egy lány életéről fog szólni. Nem árulok el semmi, mert a történetből(ha a prológusból nem is) mindent meg fogtok tudni. Egyébként előre is bocsánat az íráshibákért.
Puszi Lilla. xx

-Soha nem tűnődtem még azon, hogy hogyan fogok meghalni, de a jelen helyzetben nem is lesz már rá alkalmam. Itt vagyok a halál kapujában, s bármennyire is nevetséges, azt hiszem, egy mentolos rágógumi fogja kioltani életem. Egyre halványabb minden. Mondjuk eddig sem volt lehetőségem megfigyelni a körülöttem lévő dolgokat. Viszont egy mély férfi hangot hallok valahonnan. Nem ismerős.

 -Gyorsan! Még nem veszíthetjük el! Egy és kettő és három. Még egyszer...

A hang egyre tompább és én csak annyit érzek, hogy zuhanok. Hogy hova? Azt hiszem a feneketlen mélybe. A halál nem is olyan borzalmas. Egyáltalán nem fáj, csak fárasztó, amikor várakoznod kell. Egyre fáradtabb vagyok. Mindenhez. Az élethez is. Azt hiszem itt az ideje, hogy meghaljak. Még egyszer, utoljára végigpörgettem magam előtt az életem, és rájöttem, hogy majdhogynem értéktelen voltam. Mindig a tegnapnak éltem. Én ugyan azt hittem, hogy az nem baj, ha őrzöm az emlékeim, de most úgy gondolom, hogy túlzásba vittem. Ha lenne még egy esélyem, mindent másképp csinálnék. Félek a haláltól. Attól, hogy soha többé nem látom már viszont a szeretteimet. Hiányoznak! Hiányzik a családom. A kishúgom még csak pár hónapos. Remélem, az orvosok segítenek rajtam! Látni szeretném még anyát. Azt a hófehér arcát, zöld szemét s szőke haját. Látnom kell! Még nem veszíthetek. Még nem.. Még élni akarok!

-Pár hónappal később-

-Boldog szülinapot Hope! Boldog szülinapot!-ekkor nagy tapsvihar tört ki, és azt hiszem, egy kicsit elpirultam. Anya egy nagy csokitortát tartott kezeiben, amin 16 szál gyertya égett. A viasz kezdett megolvadni, s lassan csöpögött le a gyertyát tartó műanyag kis tálra. A rokonaink majdnem mind itt voltak. Engem ünnepelt mindenki. Apa anya mellett állt, kezében a kis Saidyvel, aki 3 hónapja született meg. Nagyon vártam már, hogy legyen egy húgom. Lehetett volna kicsit korábban is, de hát már mindegy. Apuék mellett álltak apu szülei, anyu másik oldalán pedig az ő szülei. Szerencsésnek mondhatom magam, ugyanis közeli rokonaim mind élnek, így Halottak Napján, nekünk nem kell búslakodni, csak az idősebb, régen eltávozottak miatt. Itt voltak még John bácsiék(apa öccse) is, és mint mindig, most is csak magukról tudtak beszélni, hogy nekik mennyire fellendült az üzlet, és hogy következő nyáron elutaznak Európába, blablabla. A fiúk, Travis viszont halálra unta magát. 8 éves, és nem volt kivel játszania, mivel Holy-ék(anya nővére) nem hozták az ikreket, mert úszótáborban voltak. A családi összejövetel jól sikerült. Mindenki jól érezte magát, főleg Johnék, akik kedvükre henceghettek.

 16 éves lettem! Megéltem a születésnapomat. Két hónapja, a kórházban, a műtőasztalon fekve gondolni sem mertem volna, de mégis itt vagyok, s a többiek is miattam voltak itt.

 Hope Morgan vagyok, immáron 16 éves (:)) lány.